Kódnév: Mezei zsurló

Most hogy már látjuk nagyjából milyen munkáink lesznek az idén és bizony lesz olyan közte ami szinte sivatagi körülmények között dolgozik majd távol az emberektől, kellett egy quad.. Ami sokat megy, bírjon napi 40-50 felszállást nomád körülmények között is. Tervek szerint 20 perces repülési időre szánt gépegység megörökli a H3-3D gimbalt és egy gopro4-el a fedélzetén hasítja a szelet. Ahogy az idő engedi jövő héten el is készül. /X-aircraft vezérlő/T-motorok/5200-es aksi, akárt egy phantom, csak jobb. Íme:

65839c
forrás:hobbyking

 

65839s1
forrás:hobbyking
65839s2
forrás:hobbyking

 

 

Quadropost!444

Pár hete Budapesten készítettünk felvételeket egy nagy bevásárlóközpontról és volt szerencsénk dolgunk végeztével összefutni az UAVONIC/ZeroTech/3Drobotics-gépeket forgalmazó cég képviselőjével. Több magyar céggel is felveszik a kapcsolatot, hiszen itthon is be akarják indítani a hivatalos képviseleteket ami alapvetően jó dolog. Kínai és amerikai gyártókról van szó, két fő géppel az előtérben: A DJI phantom vetélytársánák szánt IRIS+ amerikai oldalról és a ZeroTech kínai gyártó által HigHone névre keresztelt óriás quadcopter ami a DSLR piacra szándékozik betörni.

Iris+ személyi drón /forrás:uavonic.com/
Iris+ személyi drón /forrás:uavonic.com/

Az IRIS+ személyi drónként fut, újítása hogy egy telefonos aplikáció segítségével képes követni /follow me mód/ például ha lóháton vágtázol épp a naplementébe, vagy egy havas lejtőn snowboardozol lefelé egy hegyről épp. /Ha nincs lovad, vagy ha nem tudsz snowboardozni akkor ezek csak opciós ajánlások/ Mission plannerrel alapból megtervezhetőek az automata waypoint repülések, így akár egy tablet is elég az irányításához, automatán felszáll, végrehajtja a feladatot és visszatér. Bár egy youtube teszten ahol egy háztetőről indították a hazatérési pont 5-6 méterrel arrébb volt így bele kellett nyúlni manuállal.  A vezérlőjét egy 32 bites pixhawk s Cortex M4 hajtja, a GPS pedig az ublox-tól érkezik a gépbe. Alapon RTF-be adnak hozzá egy FlySky FSTH9X távot és tudja a telemetriát 3DR 433 Mhz segítségével. Aksi 5200 3S amivel biztosan tudja majd az ígért 16-22 perces menetidőt. Motorok pedig a géposztályhoz hasonlóan 920-asok maradtak, 9.5-ös Tiger önbehúzós légcsavarokkal. Az RTF csomag tartalma egy Tarot 2D kameragimbal amivel a gyártó szerint “rezgésmentes fotókat és videókat készíthet” <–Ami biztosan így is lesz ha lecserélik majd egy 3D kamerastab rendszerre..  Érdekes kihívónak tűnik, új forma, semmi sallang, a szél is jobban átfúj közte. Itthoni ára kb 250ezer huf között lesz. A DJI-nak nekimenni nem piskóta itthon, mégha csak a drága játék kategóriánál tartunk akkor is. A 3D megtette, tisztelet érte. Most már lesz hozzá alkatrész és nem kell kínából rendelni.

>>>Szemben az evolúcióval/Relase my hair, megérkezett a High One<<<

H1

A képen épp nincs rajta de alapból van egy új biztonsági összetevő a gépen —> ejtőernyő.

Na itt azért vannak dolgok. Alapból ez egy quadcopter, tehát négy motoros. Itt rögtön beugrik a Phantom kategória ami ugye ipari célokra használhatatlan, kicsi, alig emel súlyt, ESC, motor hiba esetén menthetetlenül a földbe csapódik így igazából nem kéne őket emberek közelébe sem engedni. /Nekünk is volt, megtanultunk repülni vele, viszont le is zuhant 3X ESC vagy motorhiba miatt/ Plusz ha azzal mész el egy céghez körberöhögnek, pedig lehet vele szépet alkotni de igazából kész csoda hogy nem történt még hivatalosan komolyabb baleset itthon.

Nem úgy a High One, ez a gép más. Lehetne róla rosszat írni de egyrészről felesleges lenne hiszen örülünk hogy lehet kapni, másrészt pedig olvashattunk róla a médiában hogy van olyan videókészítő csapat itthon aki 10milliós octocopterrel készít légifelvételeket. <— 😀 Na, ehhez képest a HighOne szinte tizedannyi áron tudja mindezt, sőt!

m3

Néhol felfedezhető egy-két Tarot alkatrész)

Ez egy teherquad, 30-as karboncső váz, összecsukható, könnyen szállítható. Batár nagy tekercselésű 380KV-s motorokkal 6S-rendszerre tervezve. Mindez a végén egy óriási 18-as karbon propellerben végződik. Ha ennek nekiszáll egy galamb méretű madár, akkor abból sok kis madár lesz nagyon rövid idő alatt.  A robosztus építésnek köszönhetően a gép hasznos teherbírása 7.8 kg. A szállító kofferbe simán belefér a rövid karok miatt (720mm-átlóban) de a propok szinte így is látványosan összeérnek. Aksival a gép súlya kb 2.4-2.5 kg.

m2   m

Vezérlése: Dual Gemini dupla GPS-el, automata ejtőernyőrendszerrel, mely motorleálláskor, irracionális dőlési szög esetén aktválódik. A vezérlő tudja a waypoint repülést és nagyon stabilan tartja a gépet. Méretéhez képest szokatlanul fürge, érdemes rákeresni youtubeon.

Repülési idő:

10.000 mAh 6S—>10perc

16.000 mAh 6S—>16perc

m4

Alapfelszereltség még a külön vezérelhető, 3 tengelyes Z1400-as DSLR gimbal eredetileg Panasonic GH4-re optimatizálva de a kameramaszk cseréjével akár az Canon 5D-széria vagy bármyelyik más  DSLR feltehető.

m6

 Mivel a legtöbb filmes munka 100 méteres magasságon belül van, kb 50 méterig bízhatunk az erősre épített gépvázban és a dupla GPS vezérlésben, felette pedig ha baj van tompít annyit az ejtőernyő, hogy megmenekül a technika. Még mindig jobb egy fáról összeszedni mint a betonról, arról nem is beszélve hogy esetleg aki alatta van annak több ideje lesz elrohanni előle.

m5

Mi nem tervezzük az értékesítését, viszont akit érdekel rögtön átirányítjuk a pozsonyi irodába és a gép raktárról egy munkanapon belül elérhető. Alapára, aksi és táv nélkül, de már gimballal OSD-vel, kábelekkel, szállítókofferrel és ejtőernyővel valamint felhúzható lábbal szerelve 1M Ft.-körül mozog téli akcióban. Nyáron egy kicsit drágább lesz. Viszont közel sem 10M…

From USA

..és Szlovénia too, érkeznek az új cuccok. A magyar posta túlteljesítette saját magát így a vezérlők meg is kapták a héten a kötelező vámterheket az USA felől és megérkeztek. Lesz T-motor teszt is, ezek egy új EU-s boltból, Szlovéniából érkeztek. Közben készülnek a sliderek is.. Nincs idő unatkozni szerencsére, jövő héten review! www

Két X-aircraft vezérlő megy a gépeinkbe, egy a Csabáéba egy az újba, de marad még fölös is ha valakinek éppen ilyen kell.

Drón konferencia Budapest

logo

Két napos program BP-n az itthoni és a külföldi drónhelyzetről. Kedden meg is jött a regisztráció visszaigazolása így hát a csütörtök pénteki nap erre lett szánva. Illetve mivel a csütörtöki nemzetközi programok annyira nem érdekeltek inkább a pénteki napra terveztem az itthoni helyzettel kapcsolatban. Szerdán Miskolcról irány Szekszárd, ügyintézés hegyekben, betervezve hogy péntek hajnalban indulok vissza, közben beugrok a konferenciára. Sikerült is elaludni már hajnali kettőkor, ébresztő beállítva 5-re, alvás.

A Nokiám viszont valamiért úgy döntött mégsem ébreszt, pihenjem magam végre ki, így hétkor keltem sajnos 5helyett. Lekéstem a bulit, 11-re értem volna fel.. Kicsákányoltam a kocsit a jég alól, stílusosan elindultam, beálltam egy kereszteződésbe, balra Budapest, jobbra Szeged. Felhívtam 3csapatot akik már ott voltak az elejétől hogy érdemes-e menni mert kizárólag pogácsáért meg kóláért nem mennék annyit.. Tömören ennyi volt a válasz:

“Ez még pofavizitnek is kevés volt”

//PERSZE EZ ÍGY ERŐS TÚLZÁS LEHET DE HA VALAMI VILÁGMEGVÁLTÓ DOLOG TÖRTÉNT AZ KI FOG DERÜLNI A BESZÁMOLÓKBÓL// Bár kétlem..

Így hát hátsókerékhajtás, nedvesút, sűrű sebességek kapcsolása közben már indultam is Szegedre az új kéziStabunkért! 930km, orbitális szél végig, jeges eső hegyekben. Nagy buli volt.. De megérte:

3-axis-brushless-gimbal_02_lg

Ezzel új dimenziók nyílnak a videóinkban, már nagyon régen vártunk rá.

3-axis-brushless-gimbal_06_lg

 

Köszönet a Gaia csapatának!